Pillangó csoport

Csöppségek oldala

MENÜ

Simon vára dobozból

Szeptember 28-án reggel 8 órakor keltek útra volán busz tavolsági járatát igénybe véve a Pillangó Csoportba járó gyermekek Simontornyára. A várban múzeumpedagógiai foglalkozás keretében, melyet Klári néni vezetett felépítették Simon várát, várfalat, várárkot készítettek. Építőanyagként papírdobozokat, selyemkendőket alkalmaztak, majd a „vár úr” meghívásának eleget téve táncmulatságon vettek részt, ahol közösen játszották el a Hej vára, vára és a Járom az új váramat kezdetű körjátékot. A foglalkozást tárlatvezetés követte, majd a vár udvarán két „hadsereget” alkotva kezdetét vette az „ágyúgolyó támadás” zoknilabdákkal. A programokat követően jól esett az otthonról hozott pogácsa, szendvics, alma, melyet a város centrumban lévő parkban fogyasztottak el a gyerekek. A buszmegálló közeli játszótér kíváló várakozó helynek bizonyult a visszaút kezdetéig a 28 Pillanagónak. Élményeinket napokon keresztül játszottuk még a tamási óvodában.

Köszönjük szépen a Gemenc Volán dolgozóinak, buszsofőrjeinek, a Simontornyai vár vezetőjének, K. Németh Andrásnak a csodálatos napot.

Gabi óvonéni

Hírek

  • Irma néninek gratulálunk!
    2011-11-14 11:17:24

    Irma néni a napokban vehette át Tamási város érdemes pedagógusa kitüntető címet!

    Szívből gratulálunk nek!Nevetés

  • Madarász Ovi programja
    2011-11-14 11:02:54

    Kedves Szülők!

    A Madarász ovi programját Gabi nénitől megkaptam, a menüben megtaláljátok!

    Üdv

    Buda Anyuka

  • Templomi köszöntő 2011.10.23
    2011-10-25 22:14:15

    Viki, Hanna, Niki, Eszter, Szilvi nagyon szép köszöntőt mondtak a vasárnapi misén a lengyel vendégeknek. A képgaléria 4.oldalára került fel pár kép róluk. (Hanna apuka)

  • Készülőben
    2011-10-20 14:51:22

     

    Kedves Mindenki!


    Készülőben a honlapunk! Akinek ötlete, javaslata van a további feltöltésekkel, fejlesztésekkel kapcsolatosan: szívesen adok jeszót és javíthat a mostani állapoton.

    Én is teszem, de szűkösen van rá időm. Így ha valaki szerét ejtené, hogy bekapcsolódjon a munkába, ami öröm (a képeket nézve) - rajta!!!


    Üdvözlettel:

    Buda anyuka



     


Asztali nézet